2006-os évi első versenyünk, a BIOTOP versenysorozat évnyitó versenye volt, melynek helyszíne hagyományszerűen Inárcs volt. Itt mindenki minősülést nyert a Döntőre,Vivin és rajtam kívül /verőhiba miatt/. Az inárcsi versenyen kívül természetesen a mi istállónknál szervezett versenyen is részt vettünk. Itt Vivi Danikával indult kezdő kategóriában, Huncuttal könnyű, és könnyű nyílt kategóriában, pónisok is szép számmal versenyeztek, valamint én nehéz kategóriába Tündivel és Tóbiással neveztem. Ezen a fordulón már meg tudtam szerezni a minősülőkártyát, azonban Vivinek sajnos itt sem sikerült, és mivel minden verseny Veszprémtől elég messze került megrendezésre, sajnos nem is volt már több lehetősége hogy induljon érte. A Döntőn nem szerepeltünk valami fényesen, talán a pónisok értek el helyezéseket, mi Evivel pedig Tóbival versenyeztünk, de sajnos eredménytelenül.Közrejátszott ugyanis az a körülmény is, hogy Tóbiás a verseny előtt lesántult, és már nem volt más lovunk akit vihettünk volna a versenyre. Ezért –tudom borzasztó dolog- de beinjekcióztatták Tóbi lábát, hogy legalább a versenyen tudjunk vele indulni.Még a mai napig bűntudatom van, hogy képes voltam így versenyezni. A versenyeredmény a végén már nem is nagyon érdekelt, csak Tóbi egészsége. Sajnos ez a húzás meg is tette hatását a lóra,mert a háta kezdett el fájni neki, és folyamatosan sántított .Az a hír járta, hogy soha többet nem lehet már rajta lovagolni, mert nem fog meggyógyulni. (Ez okból később el is adták .) Persze próbálták magyarázni a verseny után, hogy nem a mi hibánkból lett sánta, mert valamilyen fájdalom sugározódik ki neki a hátára. Persze ezt akkor nem értettem hogy mit takar, és lehet hogy tényleg ez volt az igazság, de a bűntudat azóta sem múlt el.( Tóbiás nagyon jó helyre került, szuper körülmények között van tartva, és persze egy szerető gazdára is talált. Briginek köztudottan Tóbiás volt a kedvenc lova, gondolom mondanom sem kell, hogy majd megszakadt a szíve mikor elvitték. /Sajnos már nekem is át kellett élnem ezt az érzést… =[ / )Miután hozzánk is elért a pletyka, hogy Tóbival mi a helyzet, hogy soha nemlehet már rajta lovagolni, egy újabb csapás érte a lovardát, bár főként minket, a kis összeszokott társaságot… Mi éppen lovaglás után voltunk, már a boxokba vezettük a lovakat, lenyergeltünk, mikor feljött utánunk az istállóba Noémi – a lovasoktatónk-. Mikor odaállt elénk, már láttuk rajta, hogy valami  nincsrendben, nagyon zavart volt. Hát tényleg nagy volt a baj – a mi szemszögünkből persze-. Noémi bejelentette, hogy beadta a felmondását, és 1 hónapot tölt még velünk. Mindenki a megdöbbenés és a szomorúság állapota között volt, majd Noémi köré gyűltünk, mindannyian megöleltük, és együtt sítrunk. Nagyon nehéz volt az utolsó hónapban úgy lovagolni, úgy kimenni nap mint nap a lovardába, hogy Noémi elmegy, és nem lesz többet. Persze sokat lovagoltunk Noémivel együtt, ami nagy ritkaságnak számított, de mégis mindenkiben ott kísértett a gondolat… Noémi természetesen bizonygatta, hogy nem szakad meg a kapcsolat közöttünk, és mindig bejár hozzánk Veszprémbe, e-mail címet is cseréltünk vele, de sajnos ezek a nyugtató szavak,a valóságban is csak szavakként maradtak meg. E-mailek tömkelegét írtuk neki, próbáltunk időpontot egyeztetni vele, hogy találkozzunk, de minden hiába. Noémi lezárta már ezt az időszakot, és akármilyen fájdalmas, de ennek így kell lennie, és nekünk is meg kell próbálnunk hasonlóképpen tenni. Nem hibáztatjuk érte, nagyon sokmindent köszönhettünk neki. Rengeteget foglalkozott velünk, minden erejét abba fektette, hogy sikeresek legyünk a versenyeken, és mindig meg is volt az eredménye. Nagyon sokat tanultunk tőle, sok helyen meg is kérdeztek bennünket, hogy kinél tanultunk lovagolni, és persze mindig büszkén mondtuk hogy Kovács Noéminél! Hát ez történt a Veszprémi Állatkeri Lovasiskolában 2006-ban…

(2008-ban Tóbiás helyre jött, és azóta is lovagolják.)