Viselkedés:

Aki lovakkal foglalkozik, annak fontos tudomásul vennie, hogy a lovak másképp érzékelik a környezetüket és a különböző ingerekre másképpen is reagálnak, mint az emberek. Ezeket a különbözőségeket ismernünk kell és mindig észben tartanunk ahhoz, hogy a lovakat megértsük. Bár a ló 5000 éve az ember tenyésztési befolyása alatt áll, viselkedését és létfeltételeivel szemben támasztott igényeit illetően nem változott lényegesen. Viselkedését alapvetően az határozza meg, hogy a ló eredeti életformáját tekintve (mint a legtöbb növényevő) zsákmányállat, menekülő állat és ez meghatározta a faj evolúciós fejlődését, anatómiailag és pszichológiailag is e szerint alakult, szelektálódott az állomány. Mivel a lovaknak meg kellett védeniük magukat a ragadozóktól, csoportokba szerveződtek, és ezeken belül különböző szociális magatartásformák alakultak ki. A szervezett működést lineáris rangsor biztosította, minden egyed a maga pozíciójának megfelelően viselkedett. Ha a csoportba új ló kerül, meg kell küzdenie a rangsorban elfoglalt helyéért. A csoport nagy előnye a „munkamegosztás”: nem kellett minden lónak egyfolytában a környezetét lesnie támadástól félve, néhány egyed (általában az idősebbek) figyelt, a többi nyugodtan táplálkozhatott, pihenhetett, stb. A ló még ma is csordaállat következik ezekből a harapás vagy az ágaskodás.) , egyedül nem érzi magát biztonságban. Élelemszerzés céljából nagy területeket kellett bejárniuk az egyes csoportoknak, ehhez jól fejlett csontozatra és izomzatra, illetve az ezt kiszolgáló, sok mozgáshoz edződött légzőszervre és keringési rendszerre volt szükség. A természetes szelekció révén folyamatosan javult az állatok felépítése, fizikai képessége (mindig a jobbak maradtak meg, ők tudtak szaporodni), illetve erősödött bennük a szociális hajlam. A csoport működését biztosító                     magatartásformák   egy része öröklődő ösztön, a többit az idős bektől látva vagy saját tapasztalataikon okulva tanulták meg a fiatal csikók.       A mének harci viselkedésében figyelhetők meg legjobban a figyelmeztető jelek: a lesunyt fül, nyitott száj és a felemelt fej. Az ágaskodó ló már nagyon veszélyes az emberre nézve, csak úgy, mint a rúgás.                                                                                   

A Csordaösztön

A lóban erős a csordaösztön. Ezért csak más lovak társaságában érzik jól magukat, és néha ellenszegül, ha elválasztják társaitól. A legelőn együtt tartott lovak soha nem távolodnak el túlságosan egymástól. A csapatban élő állatok közössége jelenti a legmegbízhatóbb védelmet a támadásokkal szemben. A lovak nem tudnak a ragadozókkal szemben védekezni, nincs más csak a menekülés. Minél előbb észreveszi az ellenséget, annál nagyobb az esély arra, hogy el is tud menekülni. Több szem, fül és orr hatékonyabb és megbízhatóbb, mint egyetlen ló érzékszervei. Mivel néhány ló mindig szemmel tartja a környéket, a többiek nyugodtan legelhetnek, aludhatnak. A vadlovak ménesében a vezérkanca felel a többiek biztonságáért, a lovak teljesen ráhagyatkoznak. A szigorú rangsor minden egyes állat helyét meghatározza a csapatban. Ha egy ló eltávolodik a ménestől, elveszíti a közösség védelmét is. A legtöbb ragadozó ugyanis nem támad meg méneseket vagy állatcsoportokat, hanem kivárja, amíg egy óvatlan, gyenge vagy beteg állat lemarad a csapattól. Egy magányos ló pedig könnyű préda. Ezt a ló is tudja, és bizonytalanná válik, amint elválasztják a ménestől. Ez az oka annak,  hogy a vezérkanca a túlságosan szemtelen fiatalokat elkergeti a ménestől, így leckéztetve őket. A kitaszított ló általában hamar belátja alárendelt szerepét, hogy aztán megint a ménes tagja legyen.