Díjugratás
Az elsõ díjugrató versenyekre a XIX. század második felében Londonban, Dublinban (Royal Dublin Society Show, ez a verseny ma is világhírû), Párizsban és Bécsben került sor. Ebben az idõben kizárólag a lovas stílusát értékelték a versenyeken, de a szabályok úgy alakultak, hogy egyre hangsúlyosabbá vált az ugróképesség is.
Amikor 1912-ben olimpiai versenyszám lett a díjugratás, a szabályok még meglehetõsen bonyolultak voltak, de a FEI 1921-es megalakulásával megtörtént a szabályok egységesítése, és megkezdõdött a modern díjugrató versenyforma kialakulása.
A díjugratás volt az elsõ a lovassportok közül, ami a televíziós közvetítéseknek és a szponzori szerzõdéseknek köszönhetõen profi sportággá alakult. A sportágnak nagy lökést adott a világkupa 1979-es bevezetése, amivel a díjugrató versenyek egész évben folytathatóak lettek, és a korábban hagyományosan csak szabadtéren folytatott versenyek télre bekerültek a sportcsarnokba, és eljutottak a világ legnagyobb városaiba.
A díjugratás lényegében nem más, mint egy rögzített akadályokból álló, meghatározott területen lévõ pálya lelovaglása. Ahogy a versenyek szintje nõ, és az akadályok egyre magasabbak lesznek, a sport egyre inkább a kiképzésrõl, a ló és a lovas közötti kapcsolatról szól, valamint arról, hogy a lovas mennyire képes a lehetõ legjobb vonalon végigvezetni a lovat, és hogy milyen a ló ugróképessége.
A versenyen az a lényeg, hogy az akadályok sértetlenek maradjanak. Kezdõ szinten rövid, viszonylag egyesen vonalvezetésû pályán kell folyamatosan, jó ütemben és egyensúlyban végiglovagolni.
Ahogy fokozatosan nehezednek a pályák, tesztelés alá kerül a ló képzettsége, és az a képessége, mennyire tudja rövidíteni, illetve nyújtani a vágtaugrásait az akadályok között és a kombinációkban, az akadályok pedig egyre nehezebbé válnak.
Minden akadályverésért 4 hibapont jár, az ellenszegülés, a pályatévesztés, a lóról esés és az alapidõ túllépése szintén hibapontokat jelent.
A klasszikus számokban minden résztvevõ, aki hibátlan alappályát teljesít, összevetésben vesz részt, ahol a gyorsaság is számít. Végül az a ló-lovas páros nyer, akik a legkevesebb hibát követik el és a leggyorsabb teljesítményt nyújtják.
|